VKCSK.hu


Fájó vereség PDF Nyomtatás E-mail
2013. december 01. vasárnap, 16:24

Mindenképpen fontos lett volna a győzelem megszerzése. Az már komoly hátrányt jelentett, hogy Marincsák nem állt rendelkezésre. Nem kezdtük túl jól a meccset, mert 1-1 után a vendégek ragadták magukhoz az irányítást, s már öt góllal is vezettek (7-12). A szünetig ebből kettőt sikerült ledolgoznunk, sőt, a fordulást követően 19-18-nál már nálunk volt az előny. A Haladás azonban nem adta meg magát, s 22-21-nél már ismét ők vezettek, s előnyüket fokozatosan növelve végül nagy különbséggel győztek. A vereség roppant fájó, mert ezzel lépéselőnybe került velünk szembe a szombathelyi alakulat.

 
Kimászni a gödörből PDF Nyomtatás E-mail
2013. november 29. péntek, 20:33

Csapatunk vasárnap 11 órakor a Magvassy-csarnokban a Haladást fogadja. Az elmúlt hetekben kicsit megtorpantunk, így éppen ideje lenne kilábalni a gödörből. Ráadásul egy esetleges győzelemmel meg is előznénk riválisunkat.

"Fontos lenne begyűjteni a két pontot, bízom benne, hogy újra úgy pörgünk majd, mint a szezon közepén, mikor sorra nyertük a meccseket. Szerencsére többen is visszatérnek a múlt heti hiányzók közül, csak Kovács Timi és Csupor Csenge hiányzik majd. Kérdéses még Fekete Kitti szereplése, mert csak szerdán volt először edzésen. Lehet, hogy sokat kivett belőle a betegség. Ha fejben rendben leszünk, akkor minden esélyünk megvan a sikerre, de nagyon oda kell figyelnünk a Haladás középső, gyors embereire" - mondta vezetőedzőnk, Csomor Tibor.

 
Helyt állni tartalékosan is PDF Nyomtatás E-mail
2013. november 23. szombat, 14:44

Nem vár könnyű meccs csapatunkra, mely vasárnap 18 órakor az éllovas Szekszárdhoz látogat. Amúgy sem lenne egyszerű dolgunk, de gyakorlatilag egy komplett kezdősor hiányzik a meccsen.

?A kettős igazolású játékosok, Györkös és Marincsák mellett egészségügyi okok miatt Kovács, betegség miatt Fekete, sérülés miatt Csupor, iskolai elfoglaltság miatt Papp, családi okok miatt Imrefalvi játékára nem számíthatok. Ennek ellenére igyekszünk becsülettel helytállni, s bízom benne, hogy az utolsó két meccsre már a többiekkel kiegészülve megszerezzük azokat a pontokat, mely a nyugodtabb téli szünethez kell? ? mondta Csomor Tibor vezetőedzőnk.

 
Vereség tartalékosan PDF Nyomtatás E-mail
2013. november 24. vasárnap, 19:09

Hét meghatározó játékosunkat nélkülöző csapatunk már az első félidőben jelentősebb hátrányba került, mert rengeteg volt a technikai hiba, az eladott labdákból pedig rendre lerohant bennünket a Szekszárd, s elhúzott. Szünet után kiegyenlítettebb lett a játék, így tartalékosan végül vállalható vereséget szenvedtünk.

 
Hamar feladtuk PDF Nyomtatás E-mail
2013. november 19. kedd, 19:30

VKCSK-Veszprém 12-38 (6-21)

Győr, Magyar Kupa-mérkőzés, nyolcaddöntő, 400 néző. V.: Őri, Szalayné.

VKCSK: SZALAI - Reider 1, Faragó 3, Kovács T., Kárpáti 1, Gogolová 2, Baracskai 2. Cs.: Takács R. (kapus), Fekete 2, Imrefalvi 1, Valyuch, Borsi, Németh M., Odnoga, Nagy Sz., Rozmann. Edző: Csomor Tibor.

A találkozó hamar eldőlt, a veszprémiek fokozatosan növelték előnyüket, s a végén több mint húsz góllal nyerte meg a párharcot.

Csomor Tibor: - Gratulálok a Veszprém továbbjutásához!

 
« ElsőElőző61626364656667686970KövetkezőUtolsó »

63. oldal / 120

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 12 vendég böngészi

Szavazások

Hányadik helyen végzünk a bajnokságban?
 


Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.