VKCSK.hu


A hibátlan otthonában PDF Nyomtatás E-mail
2013. szeptember 27. péntek, 13:40

Csapatunk vasárnap 17 órakor a Budaörs otthonában lép pályára a női NB I/B-ben. A múlt héten megszereztük első pontunkat, jobb koncentráltsággal a győzelmet is begyűjthettük volna. Ezúttal az esélytelenek nyugalmával készülhetünk, hiszen az eddig hibátlan Budaörs vendégeként szerepelünk. Vezetőedzőnk, Csomor Tibor továbbra sem számíthat Imrefalvi Lillára, s ezúttal a kisebb műtéten átesett Csupor Csenge sem játszhat.

?Természetesen mindent megteszünk azért, hogy jó mérkőzést játsszunk, s bár nem mi számítunk az esélyesnek, nem mondunk le a pontszerzésről. Bízom benne, fiataljaink egyre jobban felveszik az osztály ritmusát? ? mondta a szakember.

 
Hajszálra a győzelemtől PDF Nyomtatás E-mail
2013. szeptember 22. vasárnap, 11:18

Győzelmi reményekkel vágtunk neki a találkozónak, s ennek megfelelően is kezdtünk, hiszen 5-2-re vezettünk a meccs elején, de aztán a folytatásban egy 6-1-es sorozattal fordított a Tatabánya (6-8). Innentől kezdve nem változott a helyzet, a szünetig a vendégek őrizték előnyüket. Szünet után megint mi kezdtünk jobban, s megint megléptünk három találattal (19-16). Ezt a lélektani előnyt azonban nem tudtuk kihasználni, a vendégek szorosan tapadtak ránk, ki is egyenlítetek. Szerencsére az előny rendre nálunk volt, még az utolsó pillanatokban is, 30-29-nél, négy másodperccel a vége előtt azonban büntetőhöz jutott a Tatabánya, s nem is hibázta el a vendégjátékos, így ugyan megszereztük első pontjainkat, de jobb koncentrálással könnyen kettő pont kerülhetett volna a nevünk mellé.

Juniorcsapatunk 36-29-es győzelmet aratott.

A 3. forduló további eredményei: Mohács-Szentendre 29-28, Pénzügyőr-FTC II 30-32, Pilisvörösvár-Marcali 30-34, Kozármisleny-Budaörs 19-31, Rinyamenti KC-Szekszárd 20-34, Audi-ETO II-Haladás 30-36.

A juniorbajnokságban: Mohács-Szentendre 25-26, Pilisvörösvár-Marcali 27-44, Pénzügyőr-FTC II 37-22, Audi-ETO II-Haladás 54-31, Kozármisleny-Budaörs 37-23, Rinyamenti KC-Szekszárd 29-25.

 
Szünet után dőlt el PDF Nyomtatás E-mail
2013. szeptember 14. szombat, 17:24

Csapatunk nem kezdett rosszul, de aztán többször is hibáztunk, így a hazaik szereztek előnyt. Mindig sikerült visszakapaszkodnunk, de döntetlennél nem tudtuk átlépni az árnyékunkat. A szünetre kétgólos hazai előnnyel vonulhattunk.

A második játékrész elején egy rövidzárlatot kihasználva hat góllal elléptek a fővárosiak, s mivel nálunk sok volt a technikai hiba, így gyakorlatilag el is dőlt a találkozó.

Juniorcsapatunk viszont megszerezte első pontját: a végeredmény 28-28 lett.

A 2. forduló további eredményei: Marcali-Pénzügyőr 35-31, Haladás-Mohács 30-23, Tatabánya-Kozármisleny 26-31, Szentendre-Pilisvörösvár 39-36, Rinyamenti KC-Budaörs 22-26, Szekszárd-Audi-ETO II 30-21.

A juniorbajnokságban: Marcali-Pénzügyőr 25-34, Haladás-Mohács 30-27, Tatabánya-Kozármisleny 21-22, Szentendre-Pilisvörösvár 34-24, Rinyamenti KC-Budaörs 31-29, Szekszárd-Audi-ETO II 24-40.

 
Győzni kell PDF Nyomtatás E-mail
2013. szeptember 20. péntek, 11:02

Csapatunk vasárnap 11 órakor a Tatabányát fogadja. Két vereség után nem is lehet más a célunk, mint az újonc Tatabánya ellen megszerezni az első pontokat. Csomor Tibor vezetőedzőnk elmondta: csakis a két pont megszerzésével lenne elégedett.

?Nincs mese, győzni kell. Szerencsére bővebb keretből válogathatok a meccsen, mert Palotás és Fekete is felgyógyult betegségéből, s Papp is játszik. Egyedül Imrefalvi hiányzik majd, a lábáról a gipsz lekerült, de még gyógytornára kell járnia. Bízom a csapatban, hogy a fiatalok lassan felveszik a ritmust, egy siker újabb lökést adhatna a számukra? ? fogalmazott Csomor Tibor.

A két csapat a Magyar Kupában is megmérkőzik: október 2-án 16 órakor Ikrényben lesz az a meccs.

 
Önmagukat kell legyőzni PDF Nyomtatás E-mail
2013. szeptember 13. péntek, 10:51

Csapatunk az első fordulóban kikapott, leginkább azért, mert túlságosan is megilletődötten kezdett. Most egy ilyen rajt nem fér bele az FTC II otthonában.

?Önmagunkat kell legyőzni, el kell hinni, hogy képesek vagyunk győzni. Nem kis gondot jelent, hogy Imrefalvi Lilla Achillese begyulladt, ezért gipsz került a lábára, legalább háromhetes kihagyás vár rá. Még szerencse, hogy kettős igazolással megkaptuk az ETO-tól Palotás Fannit és Györkös Rebeka kapust. Más kérdés, hogy előbbi beteg, de remélhetőleg vállalni tudja a játékot? ? mondta vezetőedzőnk, Csomor Tibor.

 
« ElsőElőző61626364656667686970KövetkezőUtolsó »

68. oldal / 120

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 12 vendég böngészi

Szavazások

Hányadik helyen végzünk a bajnokságban?
 


Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.