VKCSK.hu


Játékosok jelentkezését várjuk PDF Nyomtatás E-mail
2013. június 14. péntek, 09:36

Csapatunk várja azon környékbeli, vagy tanulmányaikat Győrben folytató kézilabdások jelentkezését, akik szívesen megmérettetnének az NB I/B-ben. Érdeklődni és jelentkezni lehet Csomor Tibornál a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen vagy a 30/9565-088-as telefonszámon.

 
Felemás évet zártunk PDF Nyomtatás E-mail
2013. június 14. péntek, 09:32

 

Felemás szezont zárt csapatunk, hiszen ősszel tíz pontot gyűjtött, s a 9. helyen állt, a tavasz viszont nem úgy alakult, ahogyan azt reméltük.

?Sajnos érzékeny veszteséget jelentett, hogy a második félévben már nem állt a rendelkezésünkre az ETO-tól kettős igazolással kapott, de megsérült Horváth Dóra és Bárány Krisztina. Őket nem tudtuk pótolni, s ezen felül is sok volt a gondunk, betegségek, sérülések hátráltatták a munkát, s az edzéslátogatottság sem volt túl jó. Két meccs nagyon hiányzott, a Szentendre és a Szombathely elleni. Előbbin az utolsó percekre a szufla fogyott el, míg utóbbin volt néhány erősen vitatható ítélet a kárunkra. Az utolsó három fordulóban így is sikerült azért összekapnunk magunkat, s nyerni a Tököl és a Pécs vendégeként. Így is a veszélyzónában végeztünk, de beadtuk a nevezést a másodosztályra, s el is indulunk. Más kérdés, hogy egyelőre nem tudni, kik alkotják majd a keretet? ? mondta a vezetőedző - egyben elnök - Csomor Tibor.

?Az biztos, hogy Vida Ingrid anyai örömök elé néz, így egy ideig biztosan nem játszik. Többen a fővárosban tanulnak tovább, kérdés, belefér-e nekik, hogy ha hazajönnek, akkor vállalnak-e mondjuk egy mohácsi utat. Vannak ígéretes fiataljaink, Károlyi Laurát, Cseszregi Gerdát, Puter Dorinát és Albrecht Orsolyát be kell építeni a jövő VKCSK-jába. Bízom abban, hogy az ETO-val is még szorosabb lehet a kapcsolat, s megtaláljuk a közös pontot, melyből mindkét fél profitálhat? - tette hozzá Csomor Tibor.

 

 
Szépen búcsúzni PDF Nyomtatás E-mail
2013. május 25. szombat, 00:23

Szombaton 11 órakor a PTE-PEAC otthonában lépünk pályára. Csapatunk számára csak a győzelem elfogadható, mert kizárólag így biztos a jelenlegi pozíció, a 12. Hely megőrzése.

Vezetőedzőnk, Csömör Tibor reméli, csapata a két héttel ezelőtti arcát mutatja majd: "igyekeztünk becsülettel felkészülni, bízom benne, hogy a sereghajtó otthonában sikerül szépen búcsúzni az igencsak viszontagságos, kevés sikerélményt hozó tavasztól. Sajnos hiányzónk most is lesz, mert Fekete munkahelyi elfoglaltság, míg Károlyi sérülés miatt nem állhat a rendelkezésemre. Nélkülük is meg kell tudnunk oldani a feladatot."

 
Fontos győzelem PDF Nyomtatás E-mail
2013. május 25. szombat, 16:19

Azzal a tudattal léptünk pályára, hogy győzelmnünk esetén megőrizzük pozícióikat, ami a bentmaradás szempontjából nagyon fontos. Ennek megfelelően kezdtünk, s hamar jelentősebb előnyre tettünk szert. A szünetben már nyolc gól volt ide. A fordulás után elkezdtünk kapkodni, betörésekből több gólt lőttek a hazaiak, ezekkel nem tudtunk mit kezdeni, sőt, Kárpáti harmadik két perce után végleg kiállt. Szerencsére rendezni tudtuk a sorokat, s négynél közelebb nem tudott kerülni a PTE-PEAC, s a vége egy biztos, nagyon fontos siker lett.

Juniorcsapatunk két góllal, 29-27-re kikapott.

További eredmények: Pénzügyőr-Spartacus?FTC II 36?31, Tököl?Szentendre 23?27, Rinyamenti KC?Marcali 24?24, Audi-ETO II?Pilisvörösvár 37?31.

A juniorbajnokságban: Pénzügyőr-Spartacus?FTC II 39?34, Audi-ETO II?Pilisvörösvár 43?23, Tököl?Szentendre 23?48, Rinyamenti KC?Marcali 27?25.

 
Akaratgyenge játék PDF Nyomtatás E-mail
2013. május 19. vasárnap, 13:30

A múlt heti győzelem után az újabb pontszerzés reményében léptünk pályára, de ez hamar szertefoszlott, 3-3 után pillanatok alatt tíz lett közte (5-15). Mindez meg is határozta a folytatást, a második félidőben már közel volt a húszgólos differencia is (24-42), ezen valamelyest tudtunk faragni, de a vége így is nagyon csúnya vereség lett.

Juniorcsapatunk 30-30-as döntetlent játszott.

 

További eredmények: Marcali?Pénzügyőr-Spartacus 26?25, Haladás?Rinyamenti KC 30?22, Pilisvörösvár?Szekszárd 31?30, Audi-ETO II?Szentendre 32?23, FTC II?PTE-PEAC 35?35.

A juniorbajnokságban: Marcali?Pénzügyőr-Spartacus 28?36, Haladás?Rinyamenti KC 30?32, Pilisvörösvár?Szekszárd 21?34, Audi-ETO II?Szentendre 23?28, FTC II?PTE-PEAC 41?34.

 

 
« ElsőElőző61626364656667686970KövetkezőUtolsó »

70. oldal / 120

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 16 vendég böngészi

Szavazások

Hányadik helyen végzünk a bajnokságban?
 


Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.