VKCSK.hu


Mindenáron győzni kell PDF Nyomtatás E-mail
2010. október 29. péntek, 13:24

Csapatunk szombaton 11.45 órakor a Pénzügyőr-Spartacus gárdáját fogadja. Nem a legjobbak az előjelek, mert továbbra sincs Raucsik Krisztina, aki talán a jövő héten elkezdheti az edzéseket, Kovács Tímea, akit december elején műtenek a sérült vállával és Imrefalvi Lilla, aki Japánban tartózkodik. Jó hír viszont, hogy Fábián Ágnes bokaszalag-szakadása után már leülhet a padra.

Vezetőedzőnk, Csomor Tibor szerint mindezek ellenére nem lehet más a cél, mint a győzelem megszerzése: ?Nem szabad hibáznunk, ellenkező esetben nagyon leszakadunk a mezőny első felétől, míg a mögöttünk lévő csapatok akár meg is előzhetnek bennünket. Ezt mindenképpen szeretnénk elkerülni. Nem lesz egyszerű dolgunk, de ha kell, akkor vért izzadva is be kell húznunk a mérkőzést.?

Hír még a klub háza táján, hogy Markó László (Lemken Kft.) jóvoltából az ifjúsági csapat egy új mezgarnitúrát kapott. Remélhetőleg győztes meccsen sikerül majd felavatni a szerelést.

 
A hajrában veszítettünk - Frissítve! PDF Nyomtatás E-mail
2010. október 24. vasárnap, 17:51

Tartalékosan álltunk fel Szentendreén, hiszen nem volt Raucsik, Fábián, Imrefalvi és Kovács sem. Ennek ellenére a váci kettős játékosokkal - Klivinyi, Grósz - felálló Szentendre ellen jól tartottuk magunkat. Sajnos ezen a meccsen is sok volt a technikai hiba, eladtuk a labdákat, s ezt kihasználva szerzett háromgólos előnyt a szünetig a hazai együttes. Fordulás után nem sokat változott a játék képe, fej fej mellett haladt a két gárda, feljöttünk előbb egy gólra, majd egyenlíteni is sikerült. Az utolsó öt percnek döntetlen állással vágtunk neki, de addigra elfogyott az erő, nem sikerült összpontosítani a ziccereknél, ami legainkább annak köszönhető, hogy kevés a hadra fogható játékos. A mérkőzést gyakorlatilag a kispadok hosszúsága döntötte el a Szentendre javára (36-31).

Ificsapatunk sem járt nagy szerencsével, miután minimális arányú vereséget szenvedett (32-31).

A 6. forduló további eredményei: Pénzügyőr-Spartacus?Szent István Építők 21?31, Mohács?FTC II 36?23, Kozármisleny?Marcali 23?26, Tolna?Audi-ETO II 10?62, PTE-PEAC?Nagykanizsa 37-25, Kispest?Vasas 20?23.

Az ifibajnokságban: Pénzügyőr-Spartacus?Szent István Építők 25?36, Mohács?FTC II 34?27, Kozármisleny?Marcali 29-25, Tolna?Audi-ETO II 5?68, PTE-PEAC?Nagykanizsa 28-20, Kispest?Vasas 33-33.

 
Sok volt a hiba PDF Nyomtatás E-mail
2010. október 16. szombat, 16:31

Jól kezdett a csapatunk, végig tartani tudta a lépést ellenfelével, sőt, az első húsz percben többször is vezetett. Fél perccel a szünet előtt két góllal vezetett a Fradi, de ekkor két hibából kétszer is eredményes volt a hazai gárda. A második félidő ötödik percében Burghardt kapott piros lapot - az ítélet kissé szigorúnak tűnt -, s ez végérvényesen megpecsételte az amúgy is tartalékos csapatunk sorsát. Rengeteg volt a technikai hiba és az eladott labda vendégoldalon, s ezt az FTC II könyörtelenül ki is használta. A vége így lett túlzottan sima, tizenkét gólos fővárosi siker.

Sajnos ificsapatunk sem jeleskedett ebben a fordulóban: Ritter Erika tanítványai 40-20-ra kaptak ki, s ezzel sorrendben harmadik mérkőzésüket veszítették el.

Az 5. forduló további eredményei: Szent István Építők-Szentendre 28-29, Mohács-Tolna 57-8, Vasas-Pénzügyőr-Spartacus 41-28, Marcali-PTE-PEAC 27-28, Nagykanizsa-Kispest 28-34, Audi-ETO II-Kozármisleny 30-18.

Az ifibajnokságban: Szent István Építők-Szentendre 30-26, Mohács-Tolna 48-17, Vasas-Pénzügyőr-Spartacus 25-39, Marcali-PTE-PEAC 29-22, Nagykanizsa-Kispest 23-34, Audi-ETO II-Kozármisleny 50-19.

 
Újabb nehéz erőpróba PDF Nyomtatás E-mail
2010. október 22. péntek, 19:32

Vasárnap 15 órakor a Szentendre otthonában lép pályára csapatunk, mely továbbra is ezer sebből vérzik. Ennek ellenére a pontszerzés reményében utazunk a Dunakanyarba.

"A helyzet a múlt hetihez képest nem sokat változott, mert Fábián, Raucsik és Kovács továbbra is hiányzik, ráadásul Imrefalvi is elutazott magánútra Japánba. Fábiánra és Raucsikra a jövő héten talán már számíthatok, de most nélkülük kell helytállnunk. Egyelőre azt nem tudom, ki irányt majd. Vannak elképzeléseim, de vasárnapig még tudok párat aludni a dologra. Szeretnénk pontot szerezni, annak ellenére, hogy a Váctól kettős igazolással rendelkező játékosok várhatóan játszanak majd a hazaiaknál. Jó lenne ugyanakkor nem leszakadni a mezőny első felétől. Tulajdonképpen az esélytelenek nyugalmával léphetünk pályára, a több veszítenivalója a Szentendrének van" - fogalmazott az esélyekről vezetőedzőnk, Csomor Tibor.

 
Komoly gondok PDF Nyomtatás E-mail
2010. október 15. péntek, 21:25

A szombaton 16 órakor kezdődő, FTC II elleni mérkőzés előtt komoly gondokkal küzd Csomor Tibor, csapatunk vezetőedzője, hiszen számos játékosára nem számíthat betegség és más okok miatt.

"Amúgy sem mi számítunk a találkozó esélyesének, ám jelen pillanatban még azt sem tudom, kivel tudunk kiállni az FTC ellen. Sajnos Raucsik tüdőgyulladás miatt kórházban van, Fábián bokaszalag-szakadás miatt még mindig nem játszhat, s vállproblémái miatt Kovácsot is másfél hónapos pihenőre kötelezték az orvosok. Ez komoly érvágás, csakúgy, mint Imrefalvi  kiesése, aki külföldre utazik egy rövidebb időre. Két ifistával egészül ki a keret, Schulcz Krisztina és Gellér Zsófia került fel hozzánk. A gondok ellenére mindent megteszünk azért, hogy meglepetést okozzunk" ? fogalmazott Csomor Tibor.

 
« ElsőElőző101102103104105106107108109110KövetkezőUtolsó »

106. oldal / 120

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 50 vendég böngészi

Szavazások

Hányadik helyen végzünk a bajnokságban?
 


Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.