VKCSK.hu


Egy év után visszajutottunk PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2015. június 12. péntek, 13:04

Egy esztendőt töltöttünk mindössze az NB II-ben. Csapatunk 2008-ban már megnyerte a harmadosztályú bajnokságot, majd hat évet húztunk le az NB I/B-ben, ahonnan tavaly kiestünk. Nagy csalódás volt ez Csomor Tibor elnök ? egyben edző ? számára, egy rövid ideig a folytatás is kétséges volt, de aztán újra összeállt a csapat.

?Istenigazából nem volt kérdéses, hogy ha az NB II-ben is, de játszunk, hiszen a VKCSK nem szűnhet csak úgy meg. Vannak nehézségek, ugyanakkor szép eredményeket értünk el azóta, amióta megvagyunk. A mostani bajnoki cím is nagy dicsőség, főleg úgy, hogy veretlenül, mindössze két döntetlent engedélyezve az ellenfeleknek végeztünk az első helyen. A csapat minden dicséretet megérdemel, mert átérezte a helyzet komolyságát, s a kezdetektől mindent megtett azért, hogy az NB II-es szereplés a lehető legrövidebb ideig tartson? ? foglalta össze az évet Csomor Tibor, aki a jövőre is kitért.

?Természetesen nem is kérdés, hogy ismét NB I/B-sek leszünk. Nem vár ránk könnyű feladat, de állunk elébe. Ami biztos, a csapat gerince adott, hogy kikkel egészül ki a keret, az sok mindentől függ. Noha nem könnyű egy Audi-ETO árnyékában kézilabdacsapatot csinálni Győrben, azért a zöld-fehér klub eddig is sokat segített, s van ígéret arra, hogy megint tud játékosokat adni. Mindenképpen az a célunk, hogy megint hosszabb időre megvessük a lábunkat a másodosztályban, a játékosok ugyanis megtapasztalták, hogy az NB I/B is mennyire más, mint az NB II? ? tette hozzá klubunk első embere.

Az aranyérmeket egyébként a közelmúltban rendezett évzárón Farkas Ágnes korábbi vb- és olimpiai ezüstérmes kézilabdázó, az NB II-es bajnokságot szervező Vas megyei szövetség elnöke adta át a csapatnak.

 

Hozzászólás (0)
Hozzászólás
Adatok:
Hozzászólás:
Biztonság
Adjuk meg a képen látható kódot a hozzászólás elmentéséhez.
Módosítás dátuma: 2015. szeptember 11. péntek, 19:30
 

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés



Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.