VKCSK.hu


Vért izzadva is nyerni kell PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. április 02. péntek, 19:05

A Széchenyi ESE NB II-es csapata ellen elért magabiztos győzelemmel hangolt csapatunk a holnap esti, Tolna elleni idegenbeli bajnokira. Edzőnk, Csomor Tibor szerint leginkább arra volt jó az összecsapás, hogy sikerélménnyel a hátuk mögött lépjenek pályára a játékosok. A szakvezető egyébként nem vár könnyű meccsre, de mindenképpen győzelmet vár.

"Ha vért kell izzadni a sikerhez, az sem érdekel, a lényeg, hogy végre győzzünk. Így tudjuk csak biztosan megőrizni minimális előnyünket az üldözőkkel szemben, sőt, ha szerencsésen alakul a többi pályán az eredmény, ismét elléphetünk egy kicsit a riválisoktól. Szerencsére kellemes gondjaim vannak, mert Fekete Kitti kivételével, aki beteg volt, mindenkire számíthatok, vagyis valakiket ki kell hagynom. Hiába van csupán négy pontja a Tolnának, nehéz meccs lesz. Az ellenfélnél a két leggólerősebb játékosra, a góllövőlistán harmadik Sipos Ágnesre és az ötödik legeredményesebb Reisch Gabriellára kell odafigyelnünk, az ő semlegesítésüket meg kell oldanunk. Bízom a csapatban, remélem, mindenki átérzi a találkozó fontosságát" - mondta Csomor Tibor.

Módosítás dátuma: 2010. április 03. szombat, 19:20
 
Változott a mai program PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. április 01. csütörtök, 08:36

Az eredeti tervekkel ellentétben ma nem Székesfehérváron lép pályára csapatunk edzőmérkőzésen. Iskolai elfoglaltság miatt több játékos sem tudna ma délután elutazni az Alcoa FKC elleni találkozóra, de hogy ne maradjon meccs nélkül a csapat, este hatkor az egyetemi csarnokban az NB II-es Széchenyi ESE gárdájával megmérkőzünk. Remélhetőleg ez a felkészülési állomás is hasznos lesz a hétvégi, nagyon fontos bajnokira.

 
Edzőmeccs Fehérváron PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. március 31. szerda, 14:05

Holnap 17 órakor edzőmérkőzést játszik csapatunk az Alcoa FKC ellen. Csomor Tibor vezetőedző szerint a találkozó jó erőpróba az előttük álló feladatokra, s talán egy kicsit összerázódik a társaság egy erősebb ellenféllel szemben. Nincs ugyanis jó passzban a csapat, hiszen legutóbbi két hazai meccsét - ráadásul hazai környezetben - elveszítette. Szombaton 18 órakor Tolnán lépünk pályára. A hazaiaknak csupán négy pontjuk van, így komoly esély kínálkozik arra, hogy javítsunk, bár ehhez a játék minden elemében sokkal többre lesz szükség.

 
Újabb hazai vereség PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. március 28. vasárnap, 18:06

Sajnos nem sikerült a javítás csapatunknak, ezúttal a Kozármisleny vitte el a két pontot Győrből, miután 28-22-re győzött.

Nem úgy indult a mérkőzés, hogy sima vendégsiker lesz a vége, hiszen az első félidőben sokáig fej fej mellett haladt a két csapat, de elég volt egy-két hiba a játékrész végén, hogy három góllal ellépjen a Kozármisleny. Szünet után hamar sikerült a felzárkózás, 17-17-nél és 19-19-nél is együtt voltak a felek. Újabb győri rövidzárlat következett azonban, s 22-19-re elléptek a vendégek. Innen pedig már nem volt visszaút, a hajrára szét is esett kicsit csapatunk játéka, így amire csak legvadabb rémálmaikban gondoltak a csapat tagjai és a szakvezetés, bekövetkezett: a két hazai meccset nulla ponttal zártuk.

Láthatóan kisebb gödörben van a társaság, remélhetőleg mihamarabb közös erővel kilábalunk ebből, mert a 9. hely is komoly veszélybe kerül.

Módosítás dátuma: 2010. április 03. szombat, 19:11
 
Javításra készülünk PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. március 27. szombat, 10:22

Holnap este hat órakor a Kozármislenyt fogadja csapatunk. A cél, hogy kijavítsuk a Nagyatád elleni hazai botlást. Persze ez a feladat közel sem egyszerű, hiszen az ellenfél a hatodik helyen áll, nyolc ponttal megelőzve a VKCSK-t. Ráadásul ősszel simán, 38-23-ra vert bennünket a Kozármisleny, míg az előző szezonban Győrött négy góllal nyert (22-26) a soros rivális, idegenbeől viszont sikerült egy pontot elhozni (21-21). Az első győzelem viszont még várat magára, de remélhetőleg csak vasárnap estig.

"Sajnos voltak gondjaink a héten, hiszen Csizmadia és Gyurkovics is betegséggel küszködött, de talán ők pályára léphetnek. Akárcsak Imrefalvi, akinek munkahelyi elfoglaltsága miatt kérdéses a játéka. A múlt heti vereséget jó alaposan átbeszéltük, s bízom benne, hogy a csapat átérzi a helyzetet, s odateszi magát. Főként védekezésben kell sokat javulnunk. Erős csapat az ellenfél, de a Kispest ellen megmutattuk, hogy képesek vagyunk a bravúrra" - mondta Csomor Tibor vezetőedző.

 
« ElsőElőző111112113114115116117118119KövetkezőUtolsó »

115. oldal / 119

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés



Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.