Ritmusváltás a szünet után Nyomtatás
Írta: Administrator   
2015. április 26. vasárnap, 08:07

A győzelmi kényszer az első félidőben kissé görcsössé tette csapatunkat. Ugyan 4-1-re elhúztunk, de 5-5-nél utolért bennünket a SZESE, sőt, a vezetést is átvette, jobbára náluk volt az előny, csak a szünet előtt sikerült minimális előnyre szert tennünk. Elsősorban a védekezéssel lehetett elégedetlen Csomor Tibor, aki szerkezetet váltott a második félidőre, s ez döntőnek bizonyult. Sok labdát tudtunk szerezni, s ebből gyors indításokkal lerohantuk ellenfelünket. Előbb 28-20-ra, majd 32-21-re is vezettünk. Utóbbi különbség a végéig már nem változott. Mindez azt jelenti, hogy újabb nagyon fontos két pontot szereztünk. Említést érdemel még a játékvezetői kettős, mely ítéleteivel mindkét oldalon borzolta a kedélyeket.

Hozzászólás (0)
Hozzászólás
Adatok:
Hozzászólás:
Biztonság
Adjuk meg a képen látható kódot a hozzászólás elmentéséhez.