Bravúr lenne a pontszerés Nyomtatás
Írta: Administrator   
2016. április 09. szombat, 00:01

Csapatunk szombaton 13 órakor Ikrényben fogadja a Dunaújváros II-t. Ellenfelünk eddig 26 pontot gyűjtött, s ezzel negyedik, mi három pontnál járunk. Ugyanakkor a legutóbbi hazai meccsünkön szereztük meg első győzelmünket, s múlt héten is közel álltunk a bravúrhoz, ám akkor tartalékosan a hajrát már nem bírtuk, így szoros vereség lett a vége.

"Várhatóan most többen leszünk, bár Csiszár játéka munkahelyi elfoglaltság miatt kérdéses, a kettős igazolásúak közül ugyanakkor lesz Vékássy és Bardi is. Az elmúlt meccseken jól dolgoztak a lányok, Kozármislenyben is majdnem tudtunk pontot, pontokat szerezni, pedig az az ellenfelünk is jól áll, közvetlenül a Dunaújváros mögött az ötödik. Talán nem nekünk áll a zászló, ám hazai környezetben, ha úgy küzdünk, mint a múltkor, meglepetést okozhatunk. Természetesen ez a célunk, ezzel együtt a pontszerzés bravúr lenne" - mondta vezetőedzőnk, Csomor Tibor.

Hozzászólás (0)
Hozzászólás
Adatok:
Hozzászólás:
Biztonság
Adjuk meg a képen látható kódot a hozzászólás elmentéséhez.
Módosítás dátuma: 2016. április 09. szombat, 00:10