Megvan az első pontunk Nyomtatás
2015. november 15. vasárnap, 11:16

Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, a vendégek 5-0-ra elhúztak. Első gólunkat a 7. percben szereztük, de ezután sem ocsúdtunk fel igazán, két hetest és tizenhárom tiszta ziccert rontottunk az első harminc percben. Nem volt meglepő, hogy a szünetben hat góllal vezettek a nagyatádiak. Szünet után szerkezetet váltottunk, s szép lassan elkezdtünk felzárkózni. Az 51. percben utol is értük ellenfelünket (20-20), így fej fej mellett haladva értünk be a végjátékba. Itt átvettük a vezetést (23-22), de egyenlített a rivális. Volt 50 másodperc hátra, túl hamar ellőttük a labdát, ebből visszatámadott a Rinaymanti KC, de Szalai kapufára tolta a labdát. Ebből mi indultunk, s ott volt az esély Reider kezében, ám lövését nagy bravúrral hárította a kapus. Az utolsó percben ahogyan megnyerhettük volna, úgy el is veszíthettük volna a találkozót, így összességében igazságos a döntetlen.

Hozzászólás (0)
Hozzászólás
Adatok:
Hozzászólás:
Biztonság
Adjuk meg a képen látható kódot a hozzászólás elmentéséhez.