VKCSK.hu


Hoztuk a kötelezőt PDF Nyomtatás E-mail
2010. február 21. vasárnap, 11:57

A győzelem reményében utazott Szombathelyre csapatunk, az első félidő első felében azonban nem igazán pörögtek száz százalékon a játékosok. A hazaiak négygólos előnyre tettek szert (13-9), amit már vezetőedzőnk, Csomor Tibor nem bírt tétlenül nézni, úgy gondolta, ideje elbeszélgetni a fejekkel. Az intelmek hatásosnak bizonyultak, mert az időkérést követően a szünetig egy 8-2-es szakasszal átvette a vezetést a VKCSK. Szünet után már sokkal higgadtabban és jobban is játszottak a győriek ellenfelüknél, s erőben is jobban bírták, így végül magabiztosan hozták a kötelező győzelmet.

ruskokati

A csapatból többen is kiemelkedőt nyújtottak, de mindenki hozzátette a magáét a sikerhez. Kellett ez a nyugtató győzelem, mert az első fordulóban elszenvedett vereség miatt feszült volt a hangulat a héten a csapatban. Remélhetőleg mindenki megnyugodott, s jó hangulatban készül a folytatásra. A hazaút egyébként nem volt problémamentes, ugyanis a csapatot szállító busz lerobbant. Még jó, hogy megállt a csapat Bükön - ahol az eredeti tervek szerint részt vett volna a hagyományos felkészülési tornán, de a Szombathely végül nem járult hozzá a pénteki meccshez -, s míg vacsorázott, a pótbusz is megérkezett, s az utazás onnantól kezdve már gond nélküli volt.

További részletek itt.

 
Mindenki a fedélzeten PDF Nyomtatás E-mail
2010. február 19. péntek, 19:52

Szombaton 18 órakor a Szombathely otthonában lép pályára csapatunk. Csomor Tibor vezetőedző nem számít könnyű mérkőzésre, de csakis a győzelemben tud gondolkodni.

Csomor Tibor

"Nem becsüljük le az ellenfelet, de okos, taktikus játékkal győzhetünk. Ahhoz, hogy céljainkat elérjük, azaz biztosan bentmaradjunk, sőt, esetleg még az őszi kilencedik helyről is előrelépjünk, szükségünk van a két pontra. Szeretnénk emellett feledtetni a Vasas elleni hazai vereséget. Az a meccs nyerhető lett volna, nagyrészt magunknak köszönhetjük, hogy a végjátékot nem bírtuk. A meccs után is elmondtam, s csak ismételni tudom magam: meg kell tanulnunk nyerni. Szombathelyen teljes lesz a keretünk, Mehlmann Ibolya igazolása is rendben van, s az első fordulót munkahelyi elfoglaltsága miatt kihagyó Raucsik Krisztina is rendelkezésemre áll. A betegség miatt hiányzó Lelkes Noémi is elkezdte az edzéseket, így tulajdonképpen kellemes gondjaim vannak, azt nem tudom, kit hagyok ki a keretből" - mondta Csomor Tibor.

Az őszi meccs részletei itt.

 
A végjátékot buktuk el PDF Nyomtatás E-mail
2010. február 14. vasárnap, 11:00

A bajnokság tavaszi szezonjának nyitófordulójában a Vasas volt a VKCSK vendége. A győrieknél Mehlmann Ibolya még nem léphetett pályára, mert a játékengedélye nem érkezett meg Dániából. Az ezzel kapcsolatos költségeket azonban már elutalta a klubvezetés. Ugyancsak hiányzott Hajnalné Raucsik Krisztina is munkahelyi elfoglaltsága miatt - ő valószínűleg a második fordulóban, Szombathelyen sem tud játszani -, valamint Lelkes Noémi betegség miatt.

A vendégek kezdtek jobban, 2-0-ra vezettek, de magához tért a VKCSK, s fordított, sőt, jó játékával el is húzott ellenfelétől: 6-3-ra, majd 14-9-re is vezetett a győri gárda. Fordulás után viszont "bentmaradtak" az öltözőben a hazaiak, s pillanatok alatt felzárkózott a Vasas (18-17). Úgy tűnt, mintha egy kissé fáradtabb lenne a VKCSK, így nem sikerült újítani. Fej fej mellett haladt így is a két gárda, hol az egyik, hol a másik félnél volt a minimális előny. A végjátéknak 28-27-es hazai vezetéssel vágtak neki a csapatok, de ezután már csak a vendégek voltak eredményesek - háromszor is -, így a vége vereség lett.

További részletek itt.

 
Az "egyenlítés" a cél PDF Nyomtatás E-mail
2010. február 18. csütörtök, 16:35

Szombati ellenfelünk a Szombathely lesz, mellyel eddig három mérkőzést játszottunk az NB I/B-ben. A mérleg egy győzelem mellett két vereség. A tavalyi szezonban Szombathelyen 23-20-ra nyertek a hazaiak, majd a tavaszi "visszavágón" Győrben nyertek 27-21-re a vasiak, s jórészt ennek a négy pontnak is köszönhetően végeztek előttünk. A Szombathelyi ESE ugyanis tíz ponttal a nyolcadik, a VKCSK héttel a tizedik helyen zárta a bajnokságot.

A 2009/2010-es kiírásban azért sikerült már javítani, ugyanis a második fordulóban hazai környezetben 33-20 lett a javunkra. Nemcsak ezért várja a győzelem reményével a szombat esti mérkőzést a győri csapat - lásd a szavazás eddigi eredményét -, hanem a bajnoki helyezés is okot ad az optimizmusra. A mi kilenc pontunk mellett a Szombathely csupán kettőt gyűjtött, azt is a pont nélkül utolsó Tolna ellen. Ott is mindössze egy góllal volt jobb ellenfelénél (24-23). Ráadásul a tavaszi nyitány sem sikerült túl fényesen szombati riválisunknak: a középmezőnyhöz tartozó Marcali vendégeként szaladtak bele egy méretes zakóba. Sajnos az első mérkőzés nekünk sem hozott túl sok örömet, mert a Vasas a hajrában megfordította a mérkőzést, és mindkét pontot elvitte a Magvassy-csarnokból.

Ha most nem nyerünk, akkor sosem - állítják a győriek, s csak reménykedhetünk benne, hogy az őszihez hasonlóan most is már a második fordulóban meglesz az idény első sikere. Tovább táplálhatja a reményeket, hogy várhatóan Mehlmann Ibolya is pályára léphet Szombathelyen.

 
Mehlmann a VKCSK-ban! PDF Nyomtatás E-mail
2010. február 06. szombat, 21:56

Mehlmann Ibolya, az ETO és a Dunaferr korábbi világbajnoki ezüst- és bronzérmes jobbátlövője tavasszal a VKCSK-t erősíti. Erről állapodott meg egymással a balkezes játékos és Csomor Tibor, klubunk elnöke. Mehlmann utoljára Dániában kézilabdázott, majd 2008 decemberében egészséges kisfiúnak, Olivérnek adott életet. Azóta az anyaság tölti ki napjait, de pár hónapja egyedül elkezdte az edzéseket, mert mindenképpen szeretett volna visszatérni a pályára. Ibolya korábban elmondta: nem mond le arról, hogy visszatérjen az élvonalba, sőt, a válogatottság is szerepel a tervei között.

Mehlmann IbolyaCsomor Tibor örül, hogy Mehlmann náluk tér vissza a pályára: "Ezzel az együttműködéssel mindenki jól járhat. Remélhetőleg Ibi segíthet nekünk abban, hogy jól sikerüljön a tavaszi szezonunk, ezáltal pedig visszasegíthetjük őt a magasabb osztályba."

 
További cikkeink...
« ElsőElőző111112113114115116117118119120KövetkezőUtolsó »

119. oldal / 120

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 11 vendég böngészi

Szavazások

Hányadik helyen végzünk a bajnokságban?
 


Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.